Kedves Naplónk! Január 2-a van, kéthetes szabadságunkból ma próbálunk meg visszarázódni a szorgalmas hétköznapok világába. Az idei évet is tiszta lappal indítjuk. 2020 van, a kínaiak szerint a Patkány éve, amely új életet, megújulást hoz az életünkbe.
Reméljük, hogy tudnak valamit a kínaiak, mert nagy terveink vannak az idei évre is. Mindenekelőtt szeretnénk folytatni mindazt, amit elkeztünk 2019-ben: időről időre megnyitni kapuinkat a felénk járó érdeklődők számára, akik szeretnék megtapasztalni, hogy milyen is a minket körülvevő háborítatlan csend és nyugalom (kivétel a Bor, mámor, Bénye keretein belül idén is nálunk fellépő Dynamite Dudes koncert ideje). Szeretnénk, hogy boraink még több helyen legyenek elérhetőek, annál is inkább, mert idén változik kicsit a szortimentünk. Mindenek előtt még januárban színre lép a legújabb Meszes furmintunk, ezt követően a 11. Furmint Február Nagy Kóstolón már az új Alphánkat is szeretnénk megmutatni. Ősszel palackba kerülhet Ádám első aszúja, év végén pedig akár saját pezsgőnkkel 🍾is koccinthatunk Karácsonykor.
Vágjunk is akkor bele!