fbpx
  • Pohárfétis, úri hóbort vagy józan ész?

    Pár évvel ezelőtt belépett a tokaji termelők életébe a furmint pohár. Azaz: egy olyan pohár, amelyet speciálisan a furminthoz terveztek, és amely mint olyan, leginkább képes közvetíteni az egyedi terroirt és a fajta jellemzőit. A pohár marketingje jól sikerült, hiszen mindazok, akik hozzánk betérnek, sokszor keresik nálunk is és meglepődnek, hogy nem abban szervírozzuk a borkóstolót.

    Nos, a helyzet az, hogy a borászatnál csupán pár darab van belőle, ezeket is mintába kaptuk, vagy valaki ott felejtette, nem is igazán emlékszünk már rá. Annak az oka, amiért hanyagoljuk pedig roppant egyszerű: meglehet, a furmint pohár tökéletesen közvetíti a furmintság minden velejáróját, azonban a hárslevelű vagy az édes borok, esetleg a pezsgőnk már nem szól belőle olyan szépen.

    Hóbort lenne a pohár, vagy sznobizmus? Talán, gimnazista fejjel, még tökéletesen megfelelt akár a fogmosópohár is egy-egy lopott kortynak, egyetemistaként pedig még üvegből is kitűnően csúszott – persze ezt ma már mindenki leginkább letagadja –, a bor milyenségének azonban kifejezetten jót tesz, ha a pohár vonalai, kialakítása nem egységes, hanem aszerint, hogy milyen vastagságú az üveg, mekkora a szája, hol törik meg az oldalán, keskeny-e vagy dundi; sok egyedi darab készül belőle. Nem hiszik? Minden bizonnyal a legtöbb háztartásban akad több pohárszett is, vagy pár kallódó, egyedi fesztiváldarab, amelyet soha nem használunk, csak az emlékek miatt nem szeretnénk megválni tőle. Nos, próbálják ki, töltsék szét ugyanazt a palack bort, és illatolják, kóstolgassák, bátrabbak akár szembecsukva is és ne restellkedjenek a fesztiválpoharat kikiáltani győztesnek. Ugye, hogy nem mindegy?

    Valahogy így, hasonló kísérletezésekben jutottunk el mi is egy egységes megoldáshoz, amelyben a teljes borkóstoló élvezhető. A mi választásunk egy alap Riedel kóstolópohárra (Veritas Champagne) esett, amely nem vesz el egyik borunk karakteréből sem; tökéletesen közvetíti a furmint szikárságát, a hárslevelű bársonyosságát, a botritiszes gyümölcsséget, a pezsgő buborékjait és az idősebb tételeink érleltségét.

  • Vendégoldal: interjú Molnár Ádámmal a WineArtCulture hasábjain

    “Kiskorom óta a szőlő és a bor szerves része az életemnek, mivel a család révén sokat voltam kint a szőlőben. Gyerekként az egész napomat tűző melegben szőlőtőkék között tölteni nem volt mindig felüdülés számomra, így aztán azt a konzekvenciát vontam le, hogy felnőtt fejjel én ezzel sosem akarok majd foglalkozni.

    Aztán mégis itt kötöttem ki, amit egyáltalán nem bánok. Mindkét nagypapám szőlővel foglalkozott, az egyik már tizenéves korától fogva lovas kocsit hajtott a földeken, majd traktorosként tevékenykedett. Pár éve tette le a traktort, de egyből vett is magának egy kisebbet. Két éves lehettem, amikor már vele jártam a földeket, még most is emlékszem, ahogyan a traktor pokróccal letakart szerszámos ládáján utaztam. 

    A másik nagypapám pedig a 60-as években került az Egervin-hez, ahol a pályafutása vége felé már a cég borászati igazgatója volt. Egyébként először vadgazda szerettem volna lenni, de perspektíva hiányában inkább más felé vettem az irányt és pénzügyet kezdtem tanulni. Kicsivel később viszont rájöttem, hogy az életemet nem egy irodában, elzárva a friss levegőtől és a természettől szeretném leélni.

    Körülbelül 20 éves lehettem, amikor apukámmal és nagypapámmal elkezdünk borkóstolókra járni, és teljesen beszippantott a borvilág. Elvégeztem a Corvinus Egyetemet, majd gyakorlat szerzés céljából voltam Új-Zélandon és Franciaországban, innen pedig már egyenesen a Tokaj borvidékre kalauzolt a sors.”

    Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.

Elmúltam 18 éves