“Kiskorom óta a szőlő és a bor szerves része az életemnek, mivel a család révén sokat voltam kint a szőlőben. Gyerekként az egész napomat tűző melegben szőlőtőkék között tölteni nem volt mindig felüdülés számomra, így aztán azt a konzekvenciát vontam le, hogy felnőtt fejjel én ezzel sosem akarok majd foglalkozni.
Aztán mégis itt kötöttem ki, amit egyáltalán nem bánok. Mindkét nagypapám szőlővel foglalkozott, az egyik már tizenéves korától fogva lovas kocsit hajtott a földeken, majd traktorosként tevékenykedett. Pár éve tette le a traktort, de egyből vett is magának egy kisebbet. Két éves lehettem, amikor már vele jártam a földeket, még most is emlékszem, ahogyan a traktor pokróccal letakart szerszámos ládáján utaztam.
A másik nagypapám pedig a 60-as években került az Egervin-hez, ahol a pályafutása vége felé már a cég borászati igazgatója volt. Egyébként először vadgazda szerettem volna lenni, de perspektíva hiányában inkább más felé vettem az irányt és pénzügyet kezdtem tanulni. Kicsivel később viszont rájöttem, hogy az életemet nem egy irodában, elzárva a friss levegőtől és a természettől szeretném leélni.
Körülbelül 20 éves lehettem, amikor apukámmal és nagypapámmal elkezdünk borkóstolókra járni, és teljesen beszippantott a borvilág. Elvégeztem a Corvinus Egyetemet, majd gyakorlat szerzés céljából voltam Új-Zélandon és Franciaországban, innen pedig már egyenesen a Tokaj borvidékre kalauzolt a sors.”
Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.
